Szeptember 3-án rendezték meg Bikalon a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Kollégium, Általános Iskola és AMI által szervezett László Gyula Országos Történelemverseny döntőjét, ahol Tőkés Szofi, 11.A osztályos tanulónk 3. helyezett lett.

A verseny szervezője minden évben egy korszakot jelöl ki a magyar történelemből, ezúttal a Hunyadiak korára (1437-1490) esett a választása. A középiskolai tananyagon túl a szakirodalomra épülő feladatsort novemberben kapták meg a tanulók, s január elejéig dolgozhattak a megoldásokon. Január végén derült ki, hogy a bikali döntőbe is behívják versenyzőnket, ekkor egy előzetes feladat várt rá: prezentációt kellett készítenie Hunyadi Mátyás, a reneszánsz uralkodó leveleiről.

A márciusi döntőt a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a szervezők szeptemberre, így a nyári szünet utolsó hetei már a felkészülésről szóltak Szofi, s felkészítő tanára, Horváth Csaba tanár úr számára.

http://xig-ma-antologia.blogspot.com/2020/09/tokes-szofi-11a-dobogon-egy-rangos.html