Iskolatörténet

Az iskola első alapítása
1713-ban Csáky érsek és az Újszerzeményi Bizottság között támadt vitában tanúként Kalocsára érkező Kollonicz Zsigmond váci és Patachich György boszniai püspök egybehangzóan tanúsítja, hogy a székesegyház romokban hever. Az elnéptelenedett városba csak lassan tért vissza az élet, ez a folyamat az érsek visszaköltözése után gyorsult fel. Az egyháznak érdekében állt az érseki székhely fejlesztése, s a birtokviszonyok rendeződése után az érseki uradalom növekvő jövedelmeiből nagylelkű adományokra, bőkezű építkezésekre is lehetőség volt. Patachich Gábor érsek már 1733-ban papneveldét, teológiai líceumot alapít, majd az új székesegyház felépítéséhez fog. A kalocsai oktatás újjáélesztésére tervet dolgozott ki. 1742-ben tárgyalásokba kezd a piaristákkal a rend Kalocsára telepítéséről, a középfokú oktatás és a teológiai képzés megszervezéséről. A megegyezés az érseki alapítvány ideiglenes jellege miatt ekkor még nem jött létre, ám megindult a szellemi élet pezsdülése. Az érsekség elemi érdeke volt a katolikus hit terjesztése a volt török hódoltsági területeken, miután a török idők alatt tért hódított a protestantizmus a Duna mentén, a pravoszláv hit pedig a Délvidéken. A papképzés lehetőségeinek a javítására pedig az iskoláztatás fejlesztése jelentett megoldást.
Amikor 1760-ban a gazdag főúri családból származó Batthyány József nyerte el a kalocsai érseki széket, újra felmerült a középfokú oktatás beindításának lehetősége. A Magyarországon megtelepedett tanító rendek közül az érsek a pialistákkal kezdett egyezkedni. Sikeres tárgyalásaik után 1764-ben Kalocsára hívja a kegyesrendi atyákat. Batthyány érsek alapítványt hozott létre melyet 1765. június 25-én Mária Terézia megerősít és ezzel a kalocsai iskolaalapítás lehetővé vált. A város rendházának első főnöke a szegedi ház vicerektora Zsigmondovics Illés lett, aki már 1764. július 24-én megérkezett Kalocsára. Batthyány József fáradhatatlan szervezőmunkájának és bőkezű adományainak köszönhetően 1765. november 6-án a piarista kollégium megnyithatta kapuit.
Batthyány és a piaristák közötti megegyezés illetve az alapítvány szerint az intézmény anyagi feltételeit az érsek biztosította: tizenötezer forintot, száz körmöczi aranyat, továbbá a régi szeminárium épületét az atyák kezelésébe adta. A folyamatos működés anyagi feltételeit szolgálta a fentieken kívül a rend kezelésébe került patika, a gazdálkodáshoz kapott föld és az 1768-tól a szerzetesek számára átadott Peyer-féle nyomda is. Az intézmény piarista korszakában a nyomda képes volt kiszolgálni a tudós tanárok igényein túl a város, illetve az érsekség könyvnyomtatási igényeit.
A kegyesrendiekkel kötött szerződés alapján a szerzet kilenc tanárt volt köteles Kalocsára küldeni. Öt tanárt az elemi iskolai képzéshez, négyet pedig a filozófiai kurzus és a papképzés működtetéséhez.
Az érsek felhívásban fordult a vármegye és a szomszédos megyék nemességéhez valamint a városok polgárságához, hogy a tanulni vágyó fiatalok közül minél többen jöjjenek a kalocsai intézetbe. Ennek eredményeképpen az 1760-61-es tanévben kétszázkilenc diák, a következő tanévben pedig 239 tanuló jött a kollégiumba. A meglepően nagy tanulói létszám miatt az iskolát fejleszteni kellett. A vészes helyhiányt a nagyszeminárium a mai művelődési központ, majd az új konviktus és a színházterem felépítése oldotta meg, melyet a rend az előadásokra megnyitott Kalocsa nagyközönsége számára is.
A piarista rend Kalocsán történő megtelepedésével a kulturális élet jelentős fejlődése veszi kezdetét. Több kiemelkedő tevékenységet folytató kegyesrendi szerzetes működött Kalocsán: többek között Simai Kristóf drámaíró, akadémikus, akinek Igazházi című darabjával nyitotta meg kapuit Magyar Színház, ezen kívül Peer Jakab irodalomtörténész, a Peer-kódex felfedezője, Erdődy János költő, Albert János nyelvész és matematikus, Hannulik János költő, Katona Dénes történész, író és gyümölcsnemesítő, Szétsy Imre Ágoston nyelvtudós, tevékenységük pezsgő kulturális életet teremtett Kalocsán.
A kegyesrendi diákok közül többen jelentős karriert futottak be. A legismertebb köztük Magyar László felfedező Afrika-kutató volt. A mostoha körülmények között félárva gyerekként Dunaföldváron nevelkedő fiú 1831 és 1834 között volt a kalocsai kollégium diákja.
Mindez a kegyesrendiek nevelési-oktatási rendszerét dicséri. A szelíd, de szigorú valláserkölcsre épülő nevelési rendszerük kemény munkát és kitartást követelt diákjaitól. Oktatásuk kezdetben a Cölvert-féle tanrend szerint folyt, majd az 1766-ban kiadott saját nevelési-oktatási rendszerüket a Norma Studiorum alapján szervezték meg.
A klasszikus műveltséghez ragaszkodó jezsuitákhoz képest a nemzeti, hazafias nevelést és a praktikus tudást képviselik. A klasszikus latin helyett inkább a nyugati nyelvekre helyezik a hangsúlyt, főleg a magyar irodalmat, valamint történelmet tanítják. Szembeszálltak a németesítő törekvésekkel, s hazafias szellemű nevelésük eredményei az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején mutatkoztak meg a legjobban. Kiemelten fontosnak tartják a matematika, a fizika, és a földrajz tanítását. A magyar nyelvet már 1792-ben, tantárgyi keretben tanítják. Az 1775-ben keletkezett Batthyány albumból tudjuk, hogy a gimnáziumban építészeti rajzot is oktattak. A dokumentum korabeli szövege ezt írja: Scola architectonica circa per eundem Colocam introducta. A társasági életre nevelést szolgálta a vívás és a táncoktatás, a zenei és színi előadások szervezése.
A kegyesrendiek kollégiuma 1765-1778-ig élte fénykorát, Gróf Batthyány József kalocsai érsek közvetlen támogatása idején. Ezt az időszakot követően a rend távozásáig váltakozó sikerrel működik a kollégium. 1778-ban az I. Ratio Educationis tanrendje következtében megszüntetik a filozófiai kurzust. II. József nyelvrendelete tovább nehezíti az intézet helyzetét, az 1785-ben bevezetett magas tandíj pedig kizárja az alsóbb néprétegek gyermekeit a kollégiumból.
A nehéz idők után 1790-től újabb fellendülés kezdődik az iskola életében. A II. Ratio Educationis törvényerőre emelkedése után a 18. század elején a gimnázium hatosztályos lett. A felemelkedés azonban csak átmeneti volt, mert a napóleoni háborúk lezárulta után a pénz többszöri devalvációja után az iskola anyagi helyzete végképp megrendült. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején véglegesen megromlottak a működés feltételei. A képzés akadozott, melynek alapvető oka a vészes tanárhiány volt. A szerzetesek közül többen, sőt a diákok közül is néhányan beálltak Kossuth seregébe. Ráadásul a háború nem kerülte el Kalocsát sem, s a város többször is gazdát cserélt. Az intézményt hadikórházzá alakították Kossuth Zsuzsanna irányításával, s az oktatás teljesen háttérbe szorult. A Historia Domus szerint a gimnázium rektora Raffai János kénytelen volt a fáskamrában lakni.
A szabadságharc vereségét követő megtorlások és a neoabszolutizmus idején a rendház és az iskola helyzete elbizonytalanodott. Az anyagi gondok és a tanárhiány mellet az érsek bizalma is megrendült a szerzetesekben, ráadásul a szabadságharcban játszott szerepük miatt a politika számára is nemkívánatos szerzet lett a kegyesrend.
Kunszt József érseksége alatt nyolcosztályúvá fejlesztését tűzte ki célul, a piaristák azonban ennek a követelménynek már nem tudtak megfelelni. Pállya István rendfőnök írta: Egyetlen betegsége van a szerzetnek, a végtelen szegénység. Nincs Magyarországon házunk, mely nyomorult alapítványai miatt képes volna tisztességesen ellátni a tanárokat. Az élelmezés a legtöbb házban olyan szűk, hogy alig elégséges az éhség csillapítására. Még a betegeknek és a gyengélkedőknek sem adhatunk jobb táplálékot. A kényelemnek nyoma sincs sehol.
Kunszt érsek ezért már 1853-tól tárgyalásokat folytatott a jezsuitákkal annak érdekében, hogy az Organisations Entwurf tanrendjéből következően négyosztályos algimnáziumot nyolc évfolyamossá fejleszthesse. Az utolsó piarista 1860-ban elhagyta Kalocsát.

A Jézus Társasága kalocsai iskolaalapítása

A Jézus társaságát / Societatis Jesu / alapító Inigo Lopez de Recalde baszk hidalgo – akit az utókor Loyolai Szent Ignác néven ismer -, 1491-ben született a spanyolországi Guipuzcoa tartományban egy sokgyermekes hidalgo hetedik gyermekeként. Felnövekedvén, mint minden kisnemes igyekezett katonának állni, előb mint hadapród, majd ifjúkorában a navarrai alkirály hadseregébe szegődni. A hadiszerencse azonban elpártolt tőle. 1521-ben az akkor 30 éves Inigo súlyosan megsebesült a Pampelunáért vívott ostrom idején. Az ágyúgolyó által eltört lábszárcsontja nehezen gyógyult, s végül sánta is maradt. Katona tovább nem lehetett, s a gyógyulófélben lévő sebláztól gyötört férfinak megjelenik Krisztus. Ettől kezdve mindent elkövet annak érdekében, hogy bekerüljön a papi rendbe, s így szolgálhassa az Úr akaratát. A hosszú zarándokutakat követően a tanulást választotta, papnak készült. Előbb az alcolai egyetemen, majd Salamancában, végül a párizsi Sorbonon tanult. Itt ismerkedett meg hasonlóan gondolkodó társaival, Lainezzel és Faberrel. Velük alakítja meg a Jézus Társaságát. 1534. Augusztus 15-én örök szegénységet, tisztaságot és engedelmességet fogadnak. Az új szerzetesrend elismertetéséért kemény küzdelmet vívnak, végül 1540-ben a pápa is szentesíti a jezsuiták szerzetét. Rövidesen már saját papképzésük lett. A korabeli Itália előkelőinek egyre nagyobb volt az igényük nagy tudású nevelőkre, s a modern képzésben részesülő jezsuiták e szerepnek kiválóan megfeleltek. Saját nevelőképzést indítanak a messínai egyetemen, s közülük egyre többen foglalkoznak neveléssel, oktatással. Így váltak lassan tanító renddé. Közben kialakítják, majd 1599-ben véglegesítik saját tanügyi szabályzatukat a Ratio atque Institutio Studiorum nevű tanrendet. Ennek szellemében nyíltak Európában, majd a világ minden táján iskoláik. Így lettek ismertek a 16. századi Magyarországon is oktatási intézményeik.

1760-ban Kalocsára Batthyány József hívta az első három pátert pasztorálási céllal, a jezsuita rend eltörlése után pedig több volt atya talált új otthont és munkát magának Kalocsán. Közöttük találjuk Takács Mártont, Pálma Ferencet, Metz Ferencet, Dobay Lászlót és Katona Istvánt, a magyar kritikai történetírás atyját. Katona nagy történeti művének a Historia Criticának több kötetét a városban végzett kanonoki tevékenysége idején írta meg.

Mint tanító rendet, Kunszt József érsek hozta őket a városba azzal a céllal, hogy a gimnáziumot 8 osztályossá fejlesszék. Kunszt érsek 1852-ben vette át hivatalát, s jól látta, a piaristák nem képesek az iskola fejlesztésére. Az érsek a visszaállított jezsuita rend osztrák tartományfőnökének segítségét kérte, aki Magyarországot is felügyelte. ő azonban a kérést elutasította azzal, hogy nincs megfelelő embere. Ekkor Kunszt József új kétemeletes iskolát, rendházat és templomot emeltetett. Ekkor a jezsuita tartományfőnök ide küldte a tanárokat. Az alapító okiratot az érsek 1860. szeptember 4-én adta ki. A ház első rektora P. Wenninger Sándor még augusztus 20-án megérkezett két páterrel, majd további hat atya követte őket. A gimnáziumot az 1860-61-es tanévre négy osztállyal vették át, s csak fokozatosan az  1864-65-ös tanévre fejlesztették fel 8 osztályossá. Az első tanévben 144 tanulója volt a gimnáziumnak, 15 pedig a Szent István királyról elnevezett nevelőintézetben a Stephaneumban. Hat év múlva már 412 növendék tanul az intézetben. A gyarapodó létszám miatt sor került az épületek bővítésére, s egy dísztermet is létrehoztak. A dokumentumok szerint kiválóan sikerült első érettségi vizsgát 1865-ben tartották a gimnáziumban. Az alapító érsek 1866. január 5-én meghalt, ám az iskola fejlesztése tovább folytatódik. Kunszt érsek gazdag örökséget hagyott a jezsuitákra, melyről a rend lemondott annak fejében, hogy az egyházmegye felépíti az új gimnáziumi épületet. Az építés meg is kezdődött 1869. februárjában. Szeptemberben pedig már meg is indulhatott benne a tanítás. Így csak három hónapi építkezés esett tanítási időre. Közben fokozatosan felszerelik az intézetet korszerű eszközökkel, s jelentős példányszámú könyvtárat hoztak létre. A Kunszt halála után kinevezett Lonovics József halálos betegsége miatt nem foglalhatta el az érseki széket, így a tündöklő tehetségű Haynald Lajos lett az egyházmegye új főpásztora. Az egyik legjelentősebb főpap a magyar katolicizmus történetében. Működése idején Kalocsa – még inkább a jezsuiták gimnáziuma -, addig soha nem látott fejlődésnek indul. Kalocsára költözését követően biztosította a pátereket teljes támogatásáról. Haynald tevékenységét a gimnáziumi új épület felépítését követően a könyvtár, és az 1870-ben meginduló Mária Kongregáció épületrészének felépítésével folytatta. E támogatásnak is köszönhetően a gimnázium és a konviktus hamarosan országos hírű intézmény lett. Az iskolát két alkalommal / 1875-ben és 1883-ban / meglátogató Trefort Ágoston kultuszminiszter nagy elismeréssel nyilatkozott az itt folyó oktató-nevelő tevékenységről, s azt nemzetközi színvonalúnak tartotta.

1877-1778-ban újabb nagy építkezés kezdődött az intézményben. Megint Haynald érsek támogatásával megépül a gimnázium tetejére a csillagvizsgáló, melyet később a bíboros érsekről neveztek el. A csillagda felszerelése Konkoly-Thege Miklós csillagász közreműködésével történt. ő javasolta, részben tervezte azt. Az obszervatórium vezetésével először a neves német csillagászt Karl Braunt bízták meg 1878-ban. Majd amikor betegség miatt lemondott, utóda Hüninger Adolf lett /1884-1885 /, ő kezdte el a csillagvizsgáló önálló kiadványainak szervezését. 1885-ben Fényi Gyula került a csillagdába, amely Fényi harminc éven keresztül  folytatott napfizikai kutatásai idején élte fénykorát. A nap légkörével és a napkitörésekkel foglalkozó tanulmányait számos tudományos folyóirat közölte. Eredményei tették világhírűvé a kalocsai obszervatóriumot. Fényi Gyula utóda a svájci Angehrn Tivadar lett, s 1927-től 1952-ig dolgozott itt. Elődje kutatásait folytatta. Az obszervatórium anyagi források híján már az 1920-as évektől a fennmaradásáért küzdött, önálló működését az 1950-ben bekövetkezett államosítás szüntette meg. Az iskola fejlődése hatással volt a konviktusban lakó diákok létszámára is. A konviktorok számának növekedése szükségessé tette a Stephaneumnak új otthont adó épület felállítását 1886-ban. 1887-ben felépítik az új kollégiumot, azaz a rendházat. Végül 1889-ben felhúzzák a rajztermet és a tornatermet is magába foglaló blokkot, s közben gőzerővel folyik az intézet korszerű eszközökkel való felszerelése. Így a század végére anyagi technikai szempontból kitűnően ellátott iskola alakult ki Kalocsán. Ekkor már néhány tudós tanár munkájával szép természettudományos gyűjteményt hoztak létre. Így az iskola egyedülálló, az oktatásban is jól használható gyűjteményre tett szert. Az állattár, a gazdag növénygyűjtemény és az ásvány – valamint kőzettár Menyhárt László, az intézet rektora, később afrikai misszionárius, Thalhammer János és Tóth Mike páterek kitartását és munkáját dicsérik.

A század végére kialakult az atyák nevelési-oktatási koncepciója, nevelési elve, és az intézet képzési profilja. Nevelési elveikben alapvető célként az akarati nevelést és a jellemképzést jelölték meg. Ahogyan azt az egyik jezsuita tanár P. Komarik István írta: Személyiségeket kell nevelni, nem nyájakat, vagy csordákat. Nevelési céljaik elérésében jelentős segítséget nyújtott az internátus szigorú felügyeleti rendszere. Az atyák szinte az egész napot növendékeik között töltötték, így a nevelő hatás állandóan érvényesülhetett. Ehhez járult egy jól átgondolt, az előbb vázolt nevelési elvekhez igazított jutalmazási-büntetési rendszer. A gyermekek jó munkájukért kitüntetéseket, érdemérmeket, és érdemkereszteket kaptak. Ez utóbbit az érsek adta át, ezzel is mintegy növelve az értékét. A kitüntetett diákok nevét az iskola díszkönyvében örökítették meg, mely az értékek maradandóságát sugallták a tanulóknak.

Oktatási elveik alapját a tanulói aktivitás pozitív megítélése jelenttette, mely a századelő reformpedagógiai irányzataival mutat rokon vonásokat, / nem kényszerítést, hanem a motiválást hangsúlyozzák /. Felismerték, és magas szintre fejlesztették a gyermeki versenyszellem kihasználását az oktatásban. Nemcsak az évfolyamokban folyt a verseny a tanulók között, hanem az osztályokban is. Itt a padsorokat versenyeztették egymással: az egyik sort Castra Romanorum-nak, a másikat Castra Punorum-nak nevezték. Tanulmányi és viselkedési versenyben álltak egymással, s mindegyik padsornak megvoltak a hivatalnokaik. Természetesen ezek mintáját – a klasszikus műveltséget adó iskolában az ókori Róma magistratusa adta / consul, praetor, censor, questor, aedilis, stb. /. A hivatalokat a jó tanulmányi munka révén lehetett elnyerni. Így a rivalizálás egymás közt és a padsorok között is folyt, ez tehát mindig nagyobb teljesítményre ösztönzött.

A tanulók szociális összetételét tekintve többségben a jómódúak voltak, de a rend kezdettől fogva nagy erőfeszítéseket tett arra, hogy a szegényebb sorsú diákok is bejuthassanak és elvégezhessék az iskolát. Ennek érdekében tizenöt féle ösztöndíjat nyerhetett el a tanulók mintegy egyharmada. Így a szegényebb diákok, amennyiben kitűnően tanultak, el tudták végezi az iskolát.

Nagyon sokan törekedtek ebbe a kitűnő képzést nyújtó igen jól felszerelt iskolába. A századfordulóra 11 tanterem, természetrajzi, fizikai, földrajzi előadótermek, érem – és régiségtár, művészettörténeti képgyűjtemény, később pedig ásvány – és kőzettár / ma a Viski Károly Múzeumban van / is szolgálta az oktatást.

Az I. világháborúig az iskola töretlen fejlődésének lehetünk tanúi. Az utolsó nagy építkezés is a háborút megelőző időszakra esett. 1912-ben alakult ki teljesen a négyszögletes zárt épülettömb, s készült el a csatornázás és a központi fűtés.

A világháború és a forradalmak jelentős mértékben érintették az intézetet is. Több növendéknek és két tanárjelöltnek be kellett vonulnia. A háború iskolai hősi halottait később emléktáblán örökítették meg. 1914. szeptember 17-én a hatóság lefoglalta a kisszemináriumot hadikórház céljaira. Az intézet diákjai és tanárai hadikölcsön jegyzésével segítettek. Ezek az összegek a háborús vereség miatt elvesztek.

A gimnáziumra nézve súlyosabb következményekkel a proletárforradalom járt. A helyi direktórium követelte az intézet felvonulását május elsején, de a várt kommunizmust dicsőítő beszéd helyett az intézet egy diákja a rendszert elutasító beszédet mondott.  Az intézetet meglátogatta Kunffy Zsigmond oktatási népbiztos, majd a hűvös fogadtatás után május 22-én bezáratta a jezsuita iskolát és megkezdődött az államosítás. Másnap a Stephaneum felszámolására is sor került. A tanítást kommunista tanárok folytatták, azonban a diákok jelentős része haza ment, mert nem akartak kommunista nevelésben részesülni. Másrészt elterjedt az a hír, hogy a nagyobb diákokat be fogják kényszeríteni a vörös hadseregbe, a kisebbeknek meg közmunkát kell ellátniuk. A Tanácsköztársaság kalocsai eseményeinek tetőpontjaként a főutcám a gimnázium és a rendház előtti fákra akasztatott fel tizenöt embert Szamuely, mert szembe mertek szállni a hatalommal.

A Tanácshatalom bukása után az iskola élete hamar visszatért a rendes kerékvágásba. Ám az intézet vezetése értékelvén a politikai, gazdasági és társadalmi változásokat, átalakítja az intézmény pedagógiai programját. Fő törekvésük lett a középosztály támogatása, a klasszikus műveltség mellett a reáliák nagyobb szerepet kapnak az oktatásban, a diákokat így orientálva a praktikus életpályákra. A nyelvi képzés túlsúlya azonban végig megmarad. A trianoni tragédia következményeként az ideológia és a napi politika is megjelenik az addig alapvetően politikamentes gimnáziumban.

1921-ben megszervezik a KADOSZ-t / Kalocsai Diákok Országos Szövetsége /, melynek első kongresszusának az intézet ad otthont. Fő célja a volt kalocsai diákok szervezetbe tömörítése. Megjelentetik a Kalocsai Kollégium című folyóiratot, mely a KADOSZ hivatalos lapja lett. Felismerik azt, hogy az itt folyó nevelőmunka akkor lesz a leghatékonyabb, ha a végzettek folyamatosan kapcsolatban maradnak az iskola szellemiségével. Az iskola jelentős részt vállal a határon túli magyar diákok képzéséből. A szegény sorsú tanulókat továbbra is ösztöndíjak segítik, de a tanulók többsége középosztálybeli. 1930-ban 14 fiú részvételével megalakult a gimnázium cserkészcsapata, az idősebbek pedig részt vesznek a leventeképzésben, mely az országos programokba való bekapcsolódást jelzi. 1929-től ifjúsági folyóiratot alapítanak Regnum címmel. Tanulságos ma is fellapozni a periodikát, hiszen sok, a fiatalokat érdeklő akkori újdonság megtalálható benne. Az egyik szám egy detektoros vevőkészülék házi barkácsolását írja le, mely az intézmény technika iránti érzékenységéré jó példa. Új szakkörök is alakulnak: mint például a gyorsírás vagy a technika. A színi előadások a két világháború közötti időszakban hozzá tartoztak a gimnázium nevelési programjához. A színlapon főként vígjátékok és daljátékok szerepeltek. Ebben az időszakban a sport, a testi nevelés is jelentős szerepet kap a korszellemnek megfelelően a diákság életében. Ezt jelzi az is, hogy az intézet Szeliden diáknyaralót, vízi telepet hoz létre Horváth Győző segédpüspök örökségének köszönhetően. A 30-as évek végéig, a világgazdasági válságot megelőzően továbbra is nagy tekintélye van országosan is a gimnáziumnak.

A bajok, a lassú hanyatlás az iskola legtöbb statisztikai mutatójában a gazdasági válságtól kezdve érzékelhető. A leglátványosabb a tanulói létszám csökkenése, illetve a bukások számának növekedése. Gyökeres változást mégis a II. világháború hoz. Már a háború első éveiben is figyelmet érdemelnek az addig szokatlan, hosszú téli szünetek. 1941-42-es tanévtől az iskola szellemi teljesítménye fokozatosan csökken. A tanulás mellett sokféle más tevékenység / cserkészet, leventeképzés, óvóhelyépítés / válik hasonlóan fontossá, mely megosztja a tanulók, de a tanárok figyelmét is. A doni katasztrófa után, 1943. februárjában az intézet hadikórházzá alakul, akkor még két tanterem, a rajzterem és egy szertár marad meg az oktatás céljaira. Ettől kezdve délelőtt és délután is folyt a tanítás. A nehezedő körülmények között megszűntek a napi közös rendezvények, romlott a tanulmányi fegyelem, melyet a gyenge jegyek, és a bukások számának hirtelen ugrásszerű emelkedése jelez. 1944-ben aztán az összes termet lefoglalják hadikórháznak. A szovjet csapatok bejövetele után pedig erre a sorsra kerül több épület is a jezsuiták által használtak közül. Így 1945 februárjában a kisszeminárium épületét is át kellett adni a szovjet csapatoknak. Az 1944-45-ös tanév május 20-án csonka tanévként fejeződött be. Ekkor kiállították a diákok bizonyítványait, és haza bocsátották őket. Ekkor még a rend, de Grősz József érsek is bízott abban, hogy a szovjet megszállás, csak ideiglenesen érinti a kalocsai oktatásügyet. A Gimnázium még 1948-ig, az államosításig a Jézus Társasága kezelésében maradt. Az 1861-től kezdett korszakban megjelentek sorában ez volt az utolsó évkönyv a jezsuita korszak lezárásaképpen.

Mindenkinek ajánlom a történetfilozófus SANTAYANA szavait:

“Az a nemzet, amelyik nem emlékezik a múltjára, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt. A mi dolgunk megismerni múltunkat, gyökereinket, etikusan és boldogan élni a jelent, s tervezni a jövendőt!”

A múlt tiszteletével minden érdeklődőnek, mint a gimnázium tanára és volt diákja ajánlom munkámat!

Hajdu István