A mai napon már nemcsak gimnazisták, hanem általános iskolás tanulók is részesei lehettek a Digitális István Napok programjának. Összesen 25, egyenként háromfős csapat (köztük kettő a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolájából) nevezett a szabadulószobás vetélkedőbe. Hogy ki volt a leggyorsabb a kiszabadításban, az eredményhirdetéskor kiderül!
A 12. B osztály filozófia órán az Ady és Nietzsche közötti kapcsolatot elemezte, valamint a korszak társadalmi-történelmi hátteréről gyűjtöttek új ismereteket.
A 12. A-ban digitális történetmesélés folyt Ady búcsúzásairól. Két verse (Üzenet egykori iskolámba; Elbocsátó, szép üzenet) kapcsán a költő iskolától, illetve szerelemtől, párkapcsolattól történő búcsúzásait boncolgatták. A feladat célja az volt, hogy kreatív írással újraalkossák, aktualizálják ezt a témát, vershelyzetet.
A 10. B osztály tanulói Czékmány Annának, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársának a segítségével érdekességeket tudhattak meg Ady életmódjáról, öltözködéséről, valamint Lédával és Csinszkával való kapcsolatáról. Az előadó interaktív módon dolgozta fel a témát. Adyról, szerelmeiről és budapesti lakásáról készült fényképek alapján a diákok gondolatainak, személyes benyomásainak is teret adott.
Tavaly négy általános iskolás csapat (egy Dunapatajról, kettő a Belvárosi Általános Iskolából és egy a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskolából) jelentkezett az Ady és kora műveltségi vetélkedőnkre, s előzetes feladatként egy-egy videóban Ady-verseket dolgoztak fel. A csapattagok közül ma már többen istvánosok. Sajnos, a járvány miatt akkor nem kerülhetett sor a programra, ezért idén az István Napokon mutattuk be az elkészült videókat. Iskolánk honlapján közönségszavazatokkal döntöttük el, melyik alkotás sikerült a legjobban. Első helyen az Eperföldi iskola „Földbe fúlt Eprek” elnevezésű csapata (felkészítő tanár: Dr. Tóth-Kovácsné Holler Anett) végzett, akik Ady Endre: Beszélgetés a boszorkánnyal című versét dolgozták fel digitális formában. Gratulálunk nekik!