Üdvözöljük a Kalocsai Szent István Gimnázium weboldalán!

Híreink

Kiemelkedő Kenguru eredmények

A Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen országos 8. helyezést ért el Varga Soma, 12.B osztályos tanulónk, Tóth Ernák, volt 12.C osztályos tanulónk pedig a 7. helyen végzett. Gratulálunk a szép eredményhez nekik és felkészítő tanáraiknak, Kenyeresné Horváth Andrea tanárnőnek és Thuránszky Rudolf tanár úrnak

Gólyahét (október 19-22.)

A végzősök olyan feladatokat találtak ki a hétre a kilencedikeseknek, melyek során ma többféle módon is bizonyíthatták ügyességüket. Héfőn mindhárom osztály egy felvonulás keretében mutatkozott be. Ezután a folyosón sokan keresgették azokat a negyedikeseket, akikkel közös fotót kell készíteniük, de a falakon lévő tablókat is lelkesen vizsgálták, ugyanis meg kellett találniuk azoknak a tanároknak a tablóit, akik itt végeztek. Kedden a nagyszünetben gördeszkaverseny helyszíne volt a díszterem. Az osztályokat kétfős csapatok képviselték, a kijelölt távot a lehető legrövidebb idő alatt kellett megtenni. A jó hangulatú versenyben a legügyesebbnek a C-sek bizonyultak. Szerdán az addig szerzett pontokat az osztálytánccal gyarapíthatták az udvaron. Az osztályok minden tagja részt vett a táncban, nehéz dolga volt a zsűrinek. A pontok összesítésekor kiderült, hogy a héten az A osztály szerezte a legtöbb pontot, a B és a C osztály csupán hajszálnyira maradt le.

Slam poetry verseny


A Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár a slam poetry népszerűsítése jegyében ősszel pályázatot hirdetett, melynek célja az volt, hogy a “villámköltészetnek”, “szóritmusolásnak” is magyarított slam környékbeli képviselői összemérhessék tudásukat.
Az eredményhirdetésre október 9-én, az Országos Könyvtári Napok keretein belül került sor az intézmény előadótermében. A programot közönségtalálkozó nyitotta a színész és jeles hazai slammer, Horváth Kristóf (Színész Bob) közreműködésével. Ezt követően mutatták be a megjelenteknek a videón érkezett pályázati munkákat.
A megmérettetésen tanulóink (Bagó-Soós Liliána, Beck Patrícia, Bolvári Ida, Bolvári Hella, Csorba Etelka, Deák Brigitta, Dobler Lili, Farkas Henrietta, Gulyás Veronika, Kapitány Petra, László Petra, Leitheizer Lívia, Matos Lizett) szép sikert arattak, a pályázatra nevezett nyolc csapat közül elhozták valamennyi dobogós helyezést, köztük egy megosztott első helyet is!

Fenntarthatósági Témahét, 5. nap, október 9.

A Fenntarthatósági Témahetet a mechanikus meghajtású autók versenyével zártuk. Horváth László tanár úr azt kérte a diákoktól, hogy otthon fellelhető anyagokból építsenek autókat. Lehetett egyénileg és párban is nevezni. A díszteremben dőlt el, melyik tud legmesszebbre gurulni. Összesen 20 diák 14 autót készített, s a jó hangulatú verseny során kialakult a végeredmény. Az 1.helyezett Vida Zolta és Rideg Árpád (9.C) kissé futurisztikus járműve lett, mely 13 métert is meg tudott tenni, a 2. helyezett Bánfalvi Dávid és Drenyovszki Dominik (10.C) autója 460 cm-rel, a 3.helyezett pedig Barakonyi Anna és Vén Adél (10.C) autója 440 cm-rel. Az elkészült járműveket a fizika előadóban állítottuk ki.

Fenntarthatósági Témahét, 4. nap, október 8.

 

A természettudományos tanórákon is a fenntarthatósághoz kapcsolódtak a témák és a feladatok. Matematikaórán Magyarország villamosenergia-hálózatának és főbb kerékpárútjainak térképeit mint gráfokat elemezték a tanulók, majd interaktív feladatok során mélyítették tovább ismereteiket. Kémiaórán a metán tulajdonságait és környezeti hatásait vizsgálták kísérletek és digitális molekulamodell segítségével. Informatikán a napkövető napelemek működését szimulálták LEGO robotokkal, fizikaórán pedig különböző sportágakhoz kapcsolódó feladatokkal foglalkoztak a kilencedikesek. Földrajzórán a vízfogyasztás volt a téma, a tanulói előadás és az online csapatjáték során is sok új ismerettel gazdagodtak a tanulók.

 
  

Fenntarthatósági Témahét, 3. nap, október 7.

A 7. órában szabadulószobás játékot szervezett a természettudományos munkaközösség két tagja: Kenyeresné Horváth Andrea tanárnő és Thuránszky Rudolf tanár úr. Az osztályok ötfős csapataira a képzeletbeli Föld körüli utazás során 8 kreativitást igénylő feladat várt. Fizika, matematika, földrajz tantárgyakhoz kapcsolódtak a rejtvények, kvízkérdések, számolási feladatok. A termek és a globális felmelegedés „fogságából” 60 percen belül csupán 2 csapatnak sikerült kiszabadulni a tízből, hiszen csak ők tudták megadni a fogságot jelképező lakat számzárának a kódját helyesen, de a többiek is nagyon ügyesen játszottak. Első helyezett lett a 10.C osztály csapata (Gyuris Patrik, Holló Bianka, Kasi Kíra, Kernya Dániel, Tóth András), másodikként pedig a 10.B osztály csapata szabadult ki (Bálint Alexandra, Berta Bianka, Elamin Hanna Fatima, Kovács Adrienn, Lóki Laura.

Fenntarthatósági Témahét, 2. nap,  október 6.

Két online előadást is tartott a díszteremben a 9-10. évfolyam tanulóinak a paksi Atomenergetikai Múzeum múzeumpedagógusa a Fenntarthatósági Témahét keretében. Krizsán Árpád Energiára szükség van című prezentációjában kitért arra, miből és hogyan lesz energia, s szemléltette azt is, hogyan alakul a háztartások energiafelhasználása. Sok, a szemléletünket formáló érdekesség, jó tanács hangzott el a díszteremben, s a jelenlévők biztosan megértették az előadás legfontosabb üzenetét: a fenntarthatóság mindannyiunk felelőssége.

Fenntarthatósági Témahét, 1. nap, október 5.

A témahetet egy kiállítással indítottuk. “Alkoss szemétből!”– ez volt a pályázat címe, melyre 17 tárgyat készítettek az iskola tanulói. Az alkotásokra az első emeleti folyosón szavazni is lehetett. A közönségdíjas Bolvári Patrik (12.B) lett, pályamunkájának jeligéje: Air Force. A zsűri döntése alapján a 2. helyen Pécsi Gyöngyi (12.B) végzett Sündisznaj nevű pályamunkájával. Az első helyezett a Sakktábla lett, melyet Helfrich Ágnes, szintén 12.B osztályos tanuló készített.

Szeleczki Attila kertészmérnök online előadásában a klímaváltozás hatásairól beszélt a diákoknak. Képekkel, gyakorlati példákkal és adatokkal szemléltette a növény-és az állatvilágban végbemenő folyamatokat. Sok-sok érdekességet megtudhattunk arról is, a jövőben milyen megoldások várhatóak az élelmiszer-ellátás biztosításában és a kártevők elleni biológiai védekezésben.

A MAGYAR NÉPMESE NAPJA (szeptember 30.)

A humán munkaközösség a Magyar Népmese Napja alkalmából 3 próbára hívta a diákokat is az iskola tanárait. Egy online kvíz kitöltésével, a folyosón elhelyezett illusztrációk, illetve meserészletek felismerésével lehetett pontokat gyűjteni. Nagy örömünkre szolgál, hogy összesen 106-an kapcsolódtak bele a vetélkedőbe. Szoros holtverseny alakult ki a végén. Íme a jutalmazottak:
Nyolcan (!) szerezték meg az első helyet: Gráfik Martin, Hunyadi Szabolcs, Kontra Oroslya, Lei András, Mészáros Nikolett, Szakállas Hanna, Tóth Panna és Vácz Virág. Mindannyian egy-egy magyar ötös szerencsés tulajdonosai lettek.
Hus-Nagy Zselyke és Papp Csenge végeztek a második helyen, ők egy alkalommal visszautasíthatnak egy felelést.
Akik pedig a képzeletbeli dobogó harmadik fokán helyezkednek el: Deli Alexa, Csekei Lilla, Hegedűs Nóra, Lóki Laura, Pécsi Gyöngyi és Vén Evelin, akik kaphatnak 3 pluszpontot a következő dolgozatban.
Reméljük, mindenki örömmel vett részt a játékban.

Hasznos